Tóth Norbert – építész

2008-ban szereztem építész diplomát Győrben, a Széchenyi István Egyetemen.

Azóta építészettel foglalkozom – elsősorban építészeti tervezéssel.

Építész mesterképzést a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai karán végeztem 2017-ben.

Évszámok és fölös adatok nélkül (hogy a kedves olvasó ne akadjon el itt) folytatnám.

Az építész tervezés és a hozzá kapcsolódó engedélyezési eljárások terén sok tapasztalattal rendelkezem –  Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Építéshatósági Osztályán is dolgoztam évekig.

Profilom elsősorban a lakóházak tervezése – azonban munkáim egyre nagyobb részét teszi ki ipari jellegű épületek, valamint középületek tervezése is.

Őszintén szólva baromira szeretem ezt csinálni – szerintem első sorban ezért tudom sikeresen megragadni a megrendelői igényeket (ügyfeleim visszajelzései alapján) – és rá megfelelő építészeti válaszokat adni.

Próbáljuk ki együtt, hogyan megy ez.

Néhány korábbi projektem megtalálható a Munkáim menüpont alatt – a teljesség igénye nélkül.